Ha kezedbe veszed -e párizsi mesét, menthetetlenül megigéz,- beszippant a számlálhatatlan selymek, csipkék, bársonyok fényűző kavalkádja a monumentális párizsi "pláza"-kolosszus könyörtelen diadala, melynek középpontjában mégis egy tündöklően szerény, kikezdhetetlen erényű leány aratja a végső "diadalt" (bár ez a kifejezés -mondhatni- szöges ellentétben áll Zola főhősnőjének finom lelkiségével és mégis...)! Az író stílusa menthetetlenül magával ragad, ahogy az a kíméletlen "módszeresség," mellyel olvasója elé tárja a női/férfi természet sötétebb,- gyarló oldalát, mindeközben alig ocsúdunk fel és -egy szempillantás alatt- Párizs féktelenül pazarló pompájából a penészes nyomor kontrasztjába rántja képzeletünk.
Sokat tudnék még arról írni, mi varázsolt el a regényben, de inkább itt egy kis kedvcsináló Émile Zola klasszikusából (Benedek Marcell tolmácsolásában)!
"...De amint Denise betért az utcába, újra megállította egy kirakat, ahol női konfekcióárut lehetett látni. Cornaille-nál, Valognes-ban, ő is a konfekcióval foglalkozott, de ilyesmit sohasem látott még, s a csudálkozástól most szinte földbe gyökerezett a lába. A háttérben nagy bruges-i csipkeszegély (az ára igen tekintélyes volt) szélesített ki egy kibontott szárnyú, vörös-fehér oltárterítőt; alençoni csipkefodrok voltak odavetve füzérben, melléje teli marokkal szórták a szebbnél szebb csipkéket, a malines-i, brüsszeli rátéteket, a velencei csipkéket, fehéren, mint a frissen hullott hó. Jobbra és balra sötét oszlopokat alkottak a posztóvégek, melyek még mélyebbnek tüntették föl e messzeségbe vesző szentélyt. És itt volt a készáru, az asszonyi bájak kultuszának emelt kápolnában: középen egy különleges darab, egy ezüstrókaprémes bársonyköpeny, mellette szürke mókusprémmel bélelt selyem körgallér, másik oldalt kakastollal szegett posztó felöltő, végül báli gallérok, fehér kasmírból, fehér matlaszéból, hattyúprémmel vagy hernyóselyemmel szegve. Ki lehetett itt elégíteni minden szeszélyt, a huszonkilenc frankos báli galléroktól kezdve a bársonyköpenyig, melyre ezernyolcszáz frank volt ráírva. A próbabábuk gömbölyű mellén megfeszült a szövet, az erős csípők hangsúlyozták a derék karcsúságát, a hiányzó fejet nagy cédula helyettesítette, mely tűvel volt ráerősítve a gallér piros flaneljára; a kirakat két oldalán ügyesen elhelyezett tükrök verték vissza és sokszorozták meg végtelenül ezt a képet, benépesítve az utcát ezekkel az eladó szépasszonyokkal, akik nagybetűs árcédulát viseltek a fejük helyén.
- Mesés - mormogta Jean, aki nem talált más szót izgalma kifejezésére.
Most egyszerre ő állt meg mozdulatlanul, tátott szájjal. Elpirult gyönyörűségében a felcicomázott nők láttán. Lányos szépség volt, mintha csak nővérétől lopta volna el a szépségét, ragyogó bőr, vöröses göndör haj, gyöngédségtől nedves ajkak és szemek. Amint csodálkozva állt ott, a hosszú arcú, nagy szájú, világos hajú, máris kissé fakó arcú Denise még vékonyabbnak látszott mellette. Pépé, aki szintén szőke volt, gyermekien szőke, még jobban odabújt a nénjéhez, mintha valami nyugtalan szükségét érezte volna a dédelgetésnek, annyira megzavarták és elbűvölték a kirakatbeli szép dámák. Oly különös és oly bájos volt ez a szegényes gyászruhába öltözött három szőkeség, ott a gyalogjárón: ez a szomorú leány a csinos gyerek és a jól megtermett kamasz között, hogy a járókelők mosolyogva fordultak meg utánuk."