Tekintve, hogy a blogon folyamatosan hangot adok a vadmacskaminta iránti vonzalmamnak, gondolom nem lepődtök meg túlságosan, hogy előkerült -egyelőre csupán néhány fotó erejéig- a saját leopárd bundácskám is! Ez egy tipikus "örök darab" -közel 20 éves szőrmeutánzat- mely nélkül nem múlhat el tél!! Most ezt a ragyogó zöldeskék árnyalatokban pompázó,- bársony turbánt (a másik "szerelem") választottam hozzá, mely egy piros rúzzsal igazán izgalmas összképet ad!
A kalapért köszönet Székely Annának a szegedi masamódnak, akihez nyugodtan fordulhattok bármilyen elképzeléssel, akár decensen nőies- vagy különlegesebb múltidéző,- netán alkalmi modell az álmotok! És akkor meg is ragadnám az alkalmat: NE HAGYJUK, hogy feledésbe merüljön a kalapkészítő mesterség, élesszük fel mi magunk az igényünkkel, igényességünkkel! Csempésszünk be a hétköznapokba is egy-egy stílusosabb darabot (mely tényező egyáltalán nem zárja ki, hogy az adott fejfedő egyben praktikus is legyen)! Igaz a szocializmus évtizedei nem kedveztek a kalapviselés hagyományának, mely úgyszólván mára kiveszett, sőt tapasztalatom szerint az emberek többsége túl merésznek,- feltűnőnek érezné magát kalapban, sőt még arra is idegenkedve sandít, aki nem által kalapban mutatkozni, minek okán be kell látnunk, hogy -egyelőre még- nincs itthon kultúrája! Mondjuk valóban van abban némi igazság, hogy a kalapot VISELNI kell, azonban ha a megfelelő darab kerül az illető fejére, akkor az valóságos"átlényegülés"! Egyszer olvastam valahol és megragadt bennem az a hasonlat, miszerint "a kalap olyan szerepet tölt be az öltözékben, mint festményen az utolsó ecsetvonás...."! Tudtátok például, hogy régen még a cselédlányok sem léptek hajadonfővel az utcára, míg egy elegáns, magasabb társadalmi osztályhoz tartozó hölgy esetében, meg egyenesen szentségtörés volt kalap nélkül nyilvánosan megjelenni?! E kis "történelmi kitérő" után végeredményben mégis azt gondolom, hogy bárki megtalálhatja a saját személyiségéhez, karakteréhez, életviteléhez leginkább passzoló fejfedőt! Tehát: kalapot fel, Hölgyeim (és ne csak a "fast-fashion" óriások polcairól, -még ha olykor el is csábulunk egy-egy alkalmi vétel kísértésének- inkább tessék betérni a masamód műhelyébe)!
A kalapért köszönet Székely Annának a szegedi masamódnak, akihez nyugodtan fordulhattok bármilyen elképzeléssel, akár decensen nőies- vagy különlegesebb múltidéző,- netán alkalmi modell az álmotok! És akkor meg is ragadnám az alkalmat: NE HAGYJUK, hogy feledésbe merüljön a kalapkészítő mesterség, élesszük fel mi magunk az igényünkkel, igényességünkkel! Csempésszünk be a hétköznapokba is egy-egy stílusosabb darabot (mely tényező egyáltalán nem zárja ki, hogy az adott fejfedő egyben praktikus is legyen)! Igaz a szocializmus évtizedei nem kedveztek a kalapviselés hagyományának, mely úgyszólván mára kiveszett, sőt tapasztalatom szerint az emberek többsége túl merésznek,- feltűnőnek érezné magát kalapban, sőt még arra is idegenkedve sandít, aki nem által kalapban mutatkozni, minek okán be kell látnunk, hogy -egyelőre még- nincs itthon kultúrája! Mondjuk valóban van abban némi igazság, hogy a kalapot VISELNI kell, azonban ha a megfelelő darab kerül az illető fejére, akkor az valóságos"átlényegülés"! Egyszer olvastam valahol és megragadt bennem az a hasonlat, miszerint "a kalap olyan szerepet tölt be az öltözékben, mint festményen az utolsó ecsetvonás...."! Tudtátok például, hogy régen még a cselédlányok sem léptek hajadonfővel az utcára, míg egy elegáns, magasabb társadalmi osztályhoz tartozó hölgy esetében, meg egyenesen szentségtörés volt kalap nélkül nyilvánosan megjelenni?! E kis "történelmi kitérő" után végeredményben mégis azt gondolom, hogy bárki megtalálhatja a saját személyiségéhez, karakteréhez, életviteléhez leginkább passzoló fejfedőt! Tehát: kalapot fel, Hölgyeim (és ne csak a "fast-fashion" óriások polcairól, -még ha olykor el is csábulunk egy-egy alkalmi vétel kísértésének- inkább tessék betérni a masamód műhelyébe)!
 |
| Photos by Love hats, love cats |